A Stuttgart 21 elleni diáktüntetésről szóló tudósításunkból – sok egyéb mellett – kimaradt egy hír, melyet viszont olyan fontosnak tartok, hogy egy külön bejegyzést is megér. A hír a következő:

Egy rendőr, mikor meglátta, hogy diákokat és nyugdíjasokat kell szétoszlatni az engedélyezett tüntetésről, levette mellényét és sisakját, mondván: „...gyerekek ellen, ilyen szarságban én nem vagyok benne!!!”

A tüntetés szétoszlatására több mint 1000 rendőr volt kivezényelve, de csak egy volt, amelyik meg merte tagadni a parancsot. De milyen jó, hogy legalább egy volt köztük!

Ez a bátor rendőr a jövő emberének prototípusa. Aki nem parancsra vagy akár a rossz törvények szerint cselekszik, hanem kizárólag a lelkiismerete szerint. Ő az úttőrője a jövő társadalmának, a Perszonokráciának. Le a kalappal előtte.

Azóta sokan gondolkodnak az esetről. Egy rendőr így nyilatkozott:

„Egy olyan dologhoz lettünk odaküldve, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie, nem ebben a formában és keménységben, ami pontosan október 1-jén 00:00-kor látható volt, amikor a fakivágási akció elindult... Számomra nem volt más, mint egy tiszta erődemonstráció a hatalom részéről, valamint egy provokáció a tüntetők felé…”

Egy másik összegzés szerint:

„Szeptember 30-a és a brutális rendőri erőszak a fakivágási munkák illegális elrendelésén alapultak. Minden rendőrnek magának át kellene gondolnia, hogy egy ilyen jogtalanság mellé oda akar-e állni. A rendőri szervezet kritikus hangjai utaltak arra, hogy minden rendőrnek meg kellett volna a szolgálatot tagadnia…”

De egyre többen ébrednek fel és nyilatkoznak megbánóan tetteikről. Az alábbi videóban egy irakban harcoló katona tart sajtótájékoztatót:

Link a videóhoz (ha nem itt nézed, a feliratot be kell kapcsolni!)

Emlékeztek még a Wikileaks által nyilvánosságra hozott katonai videófelvételre, melyről először Magyarországon a Ne Oltsál! Blog tudósított és amelyen egy tucat civilt végeznek ki amerikai katonák egy helikopterből, nem kímélve a sebesültek segítségére siető mikrobuszt sem? A helyszínre érkező katonák közül kettő, akik a még élő sebesülteket (köztük két gyereket) mentették, nyílt levélben kértek bocsánatot:

A békülés és felelősségvállalás levele az iraki néphez

 

Béke Veletek.

 

Azoknak, akik a Wikileaks-en megjelent 2007. júliusi bagdadi lövöldözésben megsebesültek, vagy szeretteiket vesztették. Nektek, a családotoknak és közösségeteknek írjuk ezt a levelet, annak tudatában, hogy szavaink és tetteink nem tudják helyrehozni veszteségeiteket.

 

Mindketten katonák vagyunk, akik 14 hónapig megszállás alatt tartottuk lakóhelyeteket és környékét. Ethan McLord volt az, aki kivette kislányodat és kisfiadat a lakóautóból, miközben saját gyermekeinek arcát látta maga előtt. Josh Stieber ugyanennek a csoportnak volt a tagja, de aznap nem volt szolgálatban, bár sok más alkalommal ő is hozzájárult fájdalmatokhoz, és közösségetek fájdalmához.

 

Ami elveszett, többé már nem lehet visszahozni. Célunk az, hogy tanuljunk a hibáinkból, megosszuk a tapasztalatainkat másokkal és elmondjuk, milyen fontos, hogy az Egyesült Államok lakói rádöbbenjenek, mit tettünk és teszünk a mai napig is országotok népével.

 

Alázattal kérdezzük most tőletek, mit tehetünk annak érdekében, hogy helyrehozzuk az általunk okozott károkat.

 

Minden olyan emberhez beszélünk, aki meghallgat minket, és elmondjuk nekik, hogy a Wikileaks videóban látottak csupán a kezdetét jelentik mindannak a szenvedésnek, amit mostanáig okoztunk. Más veteránok illetve a saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy azok a tettek, melyeket a videóban láthatunk, e háború mindennapos történéseit képezik. Ilyen az USA által vezetett háborúk természete ebben a régióban.

 

Elismerjük, hogy részünk volt szeretteitek halálában és sebesüléseiben, amikor arról beszélünk az amerikaiaknak, hogy mire lettünk kiképezve és mi mindent követtünk már el „Isten és az országunk nevében”. A videóban szereplő katona azt mondta, nem kellett volna a gyermekeket a háborúba vinni. Mi azonban beismerjük, hogy mi vagyunk a felelősek, mi hoztuk a háborút az országotokba, a családjaitokhoz, és olyasmit tettünk veletek, amit nem szeretnénk, hogy mások megtegyenek velünk.

 

Egyre több amerikai vállalja már a felelősséget a nevünkben elkövetett tettekért. És bár túl sokszor cselekedtünk hideg fejjel, nem felejtettük el, mi mindent műveltünk veletek. Nehéz szívvel még mindig reménykedünk abban, hogy országunkban sikerül elérnünk, hogy emberi mivoltotokat újra elismerjék – azt, amelynek megtagadására tanítottak bennünket.

 

Lehetséges, hogy a kormányunk nem vesz titeket figyelembe és csak azzal törődik, milyen képet mutat a világ felé. Számos hazatérő veteránt is figyelmen kívül hagyott már korábban is, akik fizikailag vagy szellemileg sérültek mindattól, amit az országotokban láttak és tettek. Régóta esedékes azonban, hogy kimondjuk: országunk vezetőinek értékrendje többé nem képvisel bennünket.

 

A védelmi minisztériumunk talán azt állítja, nem hajlandó elveszíteni a jó hírnevét ezen ügy kapcsán, mi azonban kiállunk és kijelentjük, hogy országunk hírneve korántsem olyan fontos, mint az, hogy figyelembe vegyük közös emberi mivoltunkat.

 

Megkértük veterántársainkat valamint civileket, mind az USA-ban, mind pedig más országokban, hogy írják alá ezt a levelet és ajánlják fel nevüket, hogy ezáltal tanúsítsuk: elhatárolódunk országunk vezetőinek destruktív politikájától és kinyújtjuk kezünket Felétek.

 

Ennyi fájdalom elszenvedése után túlságosan nagy dolog lenne azt kérni, legyünk barátok. Kérünk benneteket, fogadjátok el bocsánatkérésünket, bánatunkat, támogatásunkat, és elhivatottságunkat arra, hogy változásokat hajtsunk végre országunkban. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy felszólaljunk a veszteségeitekért és fájdalmaitokért felelős háborúk és hadipolitika ellen.

 

Nyitott szívvel hallgatjuk, hogy milyen lépéseket tehetünk azért, hogy átsegitsünk Benneteket az általunk okozott fájdalmakon.

 

Őszinte tisztelettel:

 

Josh Stieber

Ethan McCord

Megrázó felvételek és szavak, ismét. De vajon muszáj mindig megvárnunk, amíg idáig jutunk?

És te, aki az elnyomó hatalom egyik erőszakszervénél szolgálsz, mit teszel majd? Gondolkodás nélkül végrehajtod a parancsot, vagy a lelkiismeretedre hallgatsz majd? Vajon vér és fájdalom tapad-e majd a kezedhez, vagy a diadal, hogy példamutatásoddal előrébb vitted a társadalmat? Jó lesz, ha már most elkezdesz erről gondolkozni, tudsz-e majd NEMET mondani, ha arra kerül sor.

Mert ilyen egyszerű: egy nemen múlhat minden. A Te személyes ellenállásodon, bátorságodon, józanságodon, tudatosságodon... Nevezd, ahogyan szeretnéd. Csak egyet ne felejts: utólag már késő lesz megbánást tanusítani...