Ne oltsál!

...reagált a Wikileaks a Julian Assange ellen az Expressen-ben megjelentetett vádakra. Következzen hát a válasz az előző részben feltett kérdésre: lehetséges-e, hogy a Nagy Megerőszakolás Sztori egy csapda, melynek főszereplői Anna Ardin és Sofie Wilén, rendezője az USA és annak titkosszolgálatai, és melybe a Wikileaks szóvívője, Julian Assange gyanútlanul belesétált?

Nem egyszer történt már meg, hogy a titkosszolgálatok a női csáberőt – szakszóval: honey-trap – vetik be annak érdekében, hogy áldozatukat tőrbe csalják vagy a közvélemény előtt bemocskolják. Íme egy-egy jól ismert példa:

Honey-Trap 1. (törbecsalás verzió): 1986-ban a Sunday Times tényfeltáró anyaga tudósított a Dimona telepről, a titkos izraeli atomlétesítményről. Az anyag gerincét Mordechai Vanunu izraeli atomtudós által Angliába csempészett titkos iratok szolgáltatták. A híradás megdöbbentette a világ közvéleményét és jelentős csapás volt Izrael és az USA tekintélyére. A MOSZAD bosszúja nem maradt el: Vanunu-t alig egy hónappal később egy magát amerikainak kiadó szexi ügynöknő ráveszi, hogy látogassanak el Rómába a nővére lakásába. Persze amikor megérkeztek, a kedves nővér helyett a MOSZAD kommandósai „köszöntötték” Vananu-t, akit azonnal beinjekcióztak és visszacsempésztek Izraelbe, ahol a bíróság 18 év magánzárkában letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Honey-Trap 2. (lejáratás verzió): Megdöbbentő módon még olyanok is hajlamosak vakon belesétálni egy ilyen csapdába, akiknek azért képben kellene lenniük a saját titkosszolgálataik módszereit illetően. Kiről beszélek? Pl. Bill Clinton-ról, az USA 42. elnökéről, akinek naivitása a politikai karrierjébe került. 1995-ben még azt hitte ugyanis, hogy ő sz..atta le Monica Lewinsky-t a Fehér Ház Oral, akarom mondani Oval Office nevű irodájában. 1998 januárjában, mikor a viszony hirtelen a címlapokra került azzal a fincsi részlettel együtt, hogy Monica még hangfelvételt is készített az egyes aktusokról, nos, azon a ponton Clinton véglegesen ráébredt, hogy valójában ő került a f.sznak a tervezettel pontosan az ellentétes végére. Meggyőződése csak növekedett, mikor mentelmi jogától megfosztva bíróság elé állították és mindössze 5 szavazaton múlt, hogy a Szenátus végül is felmentette. Persze teljességgel felesleges is lett volna egy „fajtabeli kékvérűt” börtönbe juttatni, hiszen az eljárás végére Clinton tekintélye totálkáros lett.

E két szemléltető-jellegű példa után most következzenek Assange „áldozatai”, különösen a hátterük, hátha felfedezünk valami árulkodó jelet, eseményt, mely megerősítheti „összeesküvés-elméletünket”.

Kezdjük Sofia Wilén-nel. Róla jóval kevesebb információnk van, mint barátnőjéről, Anna Ardin-ról – több szakértő szerint professzionális az a mód, ahogy hirtelen eltűnt róla minden nyom. Sofia és Anna egyértelműen barátnők – ez jól látszik a konferencián készült videofelvételen, ahol a két nő mindent elkövetett, hogy kimutassák Julian iránt érzett rajongásukat. Ez megszokott magatartás a tinilányok körében egy menő rockcsapat koncertjén; viszont annál ritkábban lehet tapasztalni ilyet a politikai szférában. Sofie a rendőrségi nyilatkozatában Julian-ról mint mindenképpen ágyba csalandó férfiről nyilatkozott, ami egy stabil élettársi kapcsolatban (partnere: Seth Benson amerikai művész –ez az info nem 100%-os) élő nőtől némiképp furcsa. Persze nem szabad megfeledkeznünk a svéd nők legendás szexuális étvágyáról… ;)

Egy szó, mint száz, ha titkosszolgálat lennék, akkor én is pont így fedezném a kémkurvámat. Se közösségi oldal, se fényképek, szinte semmi. Más a helyzet Anna Ardin-nal, aki szintén megpróbált törölni adatokat mind a blogjáról, mind a twitter csatornájáról, ám ebben nem volt túl ügyes és a szemfüles svéd bloggerek percek alatt visszahozták a cache-kből és egyéb helyekről az eredeti verziókat. És ezek bizony beszédesek! Itt van pl. Anna blogja, ahol a következő szavakkal mutatja be magát:

Politikatudós, kommunikációs szakember, vállalkozó és szabadúszó író, speciális szakismeretekkel a tudomány és a hit, a nemek közötti egyenlőség, a feminizmus és Latin-Amerika területén.

Wow, impresszív a felsorolás és a hozzá járó (élet)út is különleges. Anna továbbképzés jelleggel dolgozott a Buenos Aires-i Svéd Követségen 2005-ben – blogja szerint itt lett „tiszta szívű peronist”, ami egy erős baloldali beállítottságot jelent. Többször tett látogatást Kuba fővárosában, Havannában is, mígnem egyszer csak kiutasították az országból. Az indoklás: jó kapcsolatokat ápolt olyan szervezetekkel (pl. a The Ladies in White feminista csoport), melyek ellenforradalmi, értsd Castro-ellenes nézeteket vallottak.

Álljunk meg itt egy szóra. Jól tudjuk, hogy a kubai ellenforradalmi mozgalmat az USA irányítja különböző titkosszolgálatain keresztül. Olyan szervezetek ezek, melyek munkájukkal Kuba gazdasági és államigazgatási rendszerét kívánják megsemmisíteni, olyan tagokkal és koordinátorokkal, mint pl. a CIA ügynök és orgyilkos Luis Clemente Faustino Posada Carriles, akinek nevéhez fűződik pl. egy polgári repülőjárat felrobbantása, ami 73 civil kubai halálát okozta. Ez az ember (?) különösen impozáns gonosztett-listával rendelkezik: részt vett pl. a Disznó Öböl elleni támadásban, Che Guevara meggyilkolásában, az Iran-Contra Affair-ben és még lehetne sorolni.

Ilyen eszközöket és embereket alkalmaz az USA az egész világon „a demokrácia és a szabadság elterjesztése” céljából.

Anna Ardin is publikált Fidel Castro ellenes írásokat a svéd Revista de Asignaturas Cubanas-ban. E periodikusan megjelenő lapnak a kiadója a Unión Liberal Cubana, ami egy extrém jól finanszírozott svéd székhelyű Anti-Castro ellenforradalmár szervezet. Vezetőjét, Carlos Alberto Montaner-t erős szálak fűzik a CIA-hoz, mint azt Froilán Rodriguez előzőleg nagy pontossággal feltárta. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Anna Ardin erősen baloldalinak definiálta saját magát, miközben a CIA bábszervezetében a baloldali Kubát támadta, rögtön egy olyan ellentmondásba ütközünk, mely Anna saját maga által kreált profilját jelentősen átrajzolja.

A többi sztorit már csak kiegészítéséppen mondom el, részben mert vicces, részben mert tanulságos. Kezdjük azzal a svéd fórumon talált történettel, mely szerint Anna nem csak a szexuális zaklatásnak a szakértője, hanem a nők önérzetét és női mivoltát  sárba alázó un. „Alapvető Elnyomó Technikák”-nak is (angolul: Master Suppression Techniques). Annyira tetszett ez a kifejezés, hogy utána is néztem gyorsan, mi a csoda lehet ez… nos, ez egy norvég feminista, bizonyos Berit Ås agyszüleménye, aki a 70-es években 5 magatartásformát nevez meg a férfiak alapvető hatalmi eszközeként: „láthatalanná tevés; kigúnyolás; az információk visszatartása; dupla büntetés; hibáztatás és megszégyenítés”. Biztosan van ebben ráció, bár szerintem a leírt módszereket nem csak nők ellen lehet felhasználni, hanem ugyanúgy férfiak ellen is. Akkor meg miért kell kizárólag a feminizmus védelmi arzenáljába sorolni?

Szóval, történt egyszer, hogy Anna előadást tartott az egyetemen és egy hallgatója a jegyzeteibe méllyedt ahelyett, hogy őt bámulta volna. Ez bizony megengedhetetlen, így Anna feljelentette diákját szexuális zaklatásért, mondván, hogy az elkövető (lol) fenti módszert alkalmazva diszkriminálta őt, hogy úgy érezze, láthatatlan, hogy átnéznek rajta (rofl). Mikor a gyanusított hallgató értesült a feljelentésről, azonnal felvette Anna-val a kapcsolatot, hogy bocsánatot kérjen és megmagyarázza a helyzetet. Anna válasza e próbálkozásra egy második feljelentés volt, miszerint a hallgató – ismét az „Alapvető Elnyomó Technika” használatával – semmibe vette női érzéseit.

Noooormááááliiiis??? És ezekre törvény van Svédországban!!!

A másik árulkodó kis iromány - mely azóta már törlésre került – 2010 januárjában jelent meg Anna blogján és abban kíván segíteni, hogyan állj legálisan bosszút az ex-szerelmeden:

A legális bosszú  7 lépése

Néhány napja valamiféle bosszún töröm a fejem, és rábukkantam egy nagyon jó oldalra, ami arra inspirált, hogy megírjam ezt a 7 instrukcióból álló listát arról, hogyan is álljunk bosszút.

1. lépés
Gondolt át nagyon alaposan, hogy valóban akarsz-e bosszút állni. A megbocsátás majdnem mindig jobb, mint a bosszú.

2. lépés
Gondold végig, miért akarsz bosszút állni. Tisztáznod kell magadban, hogy kin és miért akarsz bosszút állni. A bosszú sosem csak a személy ellen irányul, hanem annak cselekedetei ellen is.

3. lépés
Az arányosság elve. Ne felejtsd el, hogy a bosszúnak nem csak nagyságában, de természetében is passzolnia kell a cselekedethez. A jó bosszú összefügg azzal a tetttel, amit ellened elkövettek. Például ha egy olyan emberen akarsz bosszút állni, aki becsapott vagy elhagyott téged, a büntetést a randi/szex/hűség területek bevonásával érdemes megszervezned.

4. lépés
Végezz brainstorming-ot  az általad választott bosszú típusának megfelelő módszerek összegyűjtéséhez. Az előző pont példájánál maradva: szabotálhatod áldozatod jelenlegi kapcsolatát, például úgy, hogy ráveszed az új barátnőjét, hogy csalja meg a pasit, vagy gondoskodsz arról, hogy a pasi kapjon egy őrültet, aki követi/üldözöbe veszi. Használd a fantáziádat!

5. lépés
Találd ki, hogyan tudod szisztematikusan végrehajtani a bosszút. Pl. az áldozatodnak küldött levelek és fotók sorozata – amivel elhiteted az új partnerével, hogy ti még mindig együtt jártok – sokkal jobb, mintha csak egy alkalommal egy nagy hazugságot mondasz neki.

6. lépés
Rangsorold a bosszúterveidet annak fényében, mekkora a sikerük valószínűsége (kicsitől a nagyig), mennyi erőfeszítést kívánnak meg tőled, és milyen mértékű elégedettséget érzel majd sikeres akció esetén.

Ideális esetben a bosszú a lehető legerősebb, de ez kemény munkát, sok erőfeszítést igényel ahhoz, hogy minden pontosan az akaratod szerint valósuljon meg. 

7. lépés
Tartsd szemed előtt céljaidat a bosszúd végrehajtása alatt, hogy biztosítsd, áldozatod ugyanúgy szenved, mint amennyire te szenvedtél őmiatta.

Húúú, erről szólna a feminizmus? A szemet-szemért, fogat-fogért elv négyzetre emeléséről? Nem gondolom, hogy ez lenne a helyes út...

Azt hiszem, a fentiek információk alapján levonhatjuk az alábbi következtetéseket:

A Nagy Megerőszakolás Sztori Julian Assange és a Wikileaks lejáratása érdekében folytatott hecckampány része, az USA által felállított csapda, melyben a svéd törvények abszurditását használják ki a cél megvalósítása érdekében.

Julian Assange nem erőszakolta meg a sem Anna Ardin-t, sem Sofia Wilén-t – ha egyáltalán lehet bármilyen erőszakról beszélni, az ellentétes irányú volt.

És bár a média hatalmas szalagcímekkel számol be az eljárás eseményiről, ez ne tévesszen meg senkit: ebben a perben valójában nem Julian Assange áll a bíróság előtt, hanem Svédország és annak modern és modellértékűnek tekintett jogrendje. És úgy vélem, rendkívül kicsi az esély arra, hogy a világ társadalmának ébredező részének e rendszerbe vetett hite ne omoljon össze ugyanúgy, mint ahogy teszi ezt szinte a világ összes többi rendszere a Globális Felébredés fényében.